
A Fertő-vidék jellegzetes étele volt az eredetileg csíkhalból készült csíkos-, illetve csukás káposzta. A csíkhal napjainkra már csak ritkán fordul elő, mert élőhelyeik többségét, a láperdőket, mocsarakat sajnos lecsapolták. A helyiek asztalán a ma már védett csíkhal helyét felváltotta a csuka.
Hozzávalók (10 főre):
1 kg savanyúkáposzta, 20 dkg főtt császárhús, 10 dkg zsír, 50 dkg csuka, só, bors, citrom ízlés szerint, 1 dl soproni veltelini bor, 1 lap rétestészta, 2 tojás
A csíkokra vágott halat és a császárhúst üvegesre pirítjuk, rátesszük a savanyúkáposztát, majd fűszerezzük, felöntjük borral, és néhány percig pároljuk.
Így szólt az eredeti recept, de a gasztronómia fejlődése során tovább bővítették az elkészítés módját. A már kihűlt, összekevert tölteléket vékonyra nyújtott réteslap közepére vékony halomba rakjuk, majd felgöngyöljük, és az elkevert tojással megkenjük. Tepsibe helyezzük, és forró sütőben 20-30 perc alatt sütjük meg. Jó étvágyat !
A Hanságban találjuk az Osli elnevezésű kis községet, amely a besenyő eredetű Osl nemzetség egykori szálláshelye volt. Innen származik a Fertő mentén és a Hanság egész területén elterjedt gasztronómiai nevezetesség, a "csíkos káposzta".