Legenda
1749 márciusában furcsa emberi lényt fogtak ki a kapuvári halászok a Hanság lidércfényes lápi világából. Tízéves gyermeknek látszott, kettős szemhéja volt, és keze, lába ujjai között úszóhártya feszült. A korabeli írások szerint: "A fiú mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tűrt ruhát és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott, és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a főtt ételt, viselte a ruhát és külsőleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem mesze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé."
Hany népe sajátos hiedelem- és mondavilágot teremtett a láp fölött sejtelmesen hol itt, hol ott megjelenő, sárgásan, kékesen derengő fénycsóvák köré. Ezek a titokzatos "lidércfények" a lápban keletkező gázok öngyulladásával keletkeztek, de a néphit szerint a felvillanó kis bolygótüzek halálba csalogatva a kapzsi embereket, az elásott kincsek fölött lebegtek.
A megmaradt lápvilág sekély vizű tavain, égereseiben szinte magunk előtt látjuk az egykori hanyi embereket, amint csáklyás, hosszú orrú fertői ladikokon csendesen siklanak a vízen.
A "Csíkos égeres" mesébe illő lápos vidék, ahol az út menti hínáros csatornában békaliliom nyílik, a vízen tőkés récék úszkálnak. Hansági kiránduló célpont a "Csíkos égeres" közelében található Esterházy Madárvárta (látogatása bejelentkezés alapján), ahol kiállítás keretében megismerkedhetünk a különféle madárfajokkal és azok hangjával.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
Hany Istók, névváltozat: Hanyistók (18. század)
1749 márciusában a kapuvári halászok a Fertő-tó egyik mocsaras részén egy 8-10 év körüli fiút fogtak el. Bevitték a városba és megkereszteltették, a kapuvári 1749-es anyakönyvben a keresztelőről latin nyelvű bejegyzés készült, fordítása:
„Március 17-én feltételesen megkereszteltetett egy talált eszelős fiú, István, körülbelül 8 éves. Keresztszülői Hochsinger Mihály és Meznerné Anna Mária.”
A „feltételesen” (teológiai szakkifejezéssel "sub conditione" = feltétel alatt) megjelölés keresztelés esetében akkor használatos, ha valamiért bizonytalan, hogy a keresztelendő személy valójában megkeresztelhető-e. Jelen esetben a talált mivoltból adódott, hogy nem tudták: korábban valahol valamikor megkereszteltették-e vagy sem a gyereket. Ilyen és hasonló bizonytalan esetekben kell a feltételes keresztelést végezni, mivel ez a szentség csakis egyszer vehető fel az ember életében. Ha tehát már megkeresztelték az illetőt, a második szertartás teológiailag csak olyan, mintha keresztelés lenne, de mégsem az; jogilag viszont e második szertartás hiteles anyakönyvi bejegyzése az irányadó.
A fiút ezután az Eszterházyak kastélyába vitték, s Rosenstingl Pál várnagy gondjaira bízták. A várnagy fennmaradt feljegyzéseiből vannak adataink további sorsáról:
Beszélni nem tudott, nem is lehetett megtanítani, csupán állati hangokat adott ki magából. Füvet, nyers halat és békát evett, úgy úszott a vízben mint egy hal, s ujjai közt úszóhártyák voltak. Megpróbálták taníttatni, de sikertelenül, ezért vízhordást és pecsenyeforgatást bíztak rá. A hajdúk durván kegyetlenül bántak vele, többször megszökött, ilyenkor kutyás csapatok hozták vissza. A kastélyban a hagyomány szerint egyetlen védelmezője volt, a várnagy Juliska nevű leánya, aki sokszor megvédte. Juliska 1751 körül férjhez ment, Hany Istók kedveskedni akart pártfogójának, s egy tál békát öntött a lakodalmas asztalra. Ekkor ismét megverték, s másnap megszökött. Ezúttal nem tudták elfogni. Évekkel később halászok ismét látták a mocsárban, de víz alá bukott, s többé nem mutatkozott.
Hany Istók története több írót is megihletett. A Vasárnapi Újság 1855. évi 9. számában egy tanulmányt jelentetett meg Zerpák Antal kapuvári plébános „Hany Istók története” címmel. A Hazánk és Külföld 1806. évi 28. számában Magassy László írt róla „Hany István, egy ritka nevezetességű tünemény hazánkban” címen. Alakját Jókai Mór is életre keltette „Névtelen vár” című regényében.
Forrás: Ráth-Végh István: Tarka históriák (Budapest, 1973) Jókai Mór: Névtelen vár
