A Hany Istók legenda kialakulását, fejlődését és helytörténeti, irodalmi művekben történő feldolgozásit kutatja és rendszerezi Gerencsér Péter. A munka eredményeként várhatóan a 2011 évi Ünnepi Könyvhétre jelenik meg egy önálló kötet. A szerző blogján már egy rövid vázlatot közzé is tett, melyet hozzájárulásával idézünk.
Hany Istók mint brand (Vázlat egy kötethez)
1.
„Az angol nyelvű világban ma aligha él olyan ember, aki ne hallott volna a legendás Loch Ness-i szörnyről, arról a furcsa, félig mitikus élőlényről, amely a hiedelem szerint a legnagyobb skóciai tó félelmetes, sötét vizének mélyén lakik” – írja Tim Dinsdale az először 1961-ben megjelent Loch Ness Monster című könyvében. A Loch Ness-i szörny mesés alakját a helyi idegenforgalom ügyesen aknázza ki turisztikai célokra, noha már rég beigazolódott, hogy a rejtélyes tavi lény létezését „bizonyító” fénykép valójában fake, azaz hamisítvány. Ezzel szemben a mi házi Loch Ness-i szörnyünk, azaz Hany Istók valóságos alapjaira a kapuvári plébánia – ma már a győri Egyházmegyei Levéltárban őrzött – két anyakönyvi bejegyzése is utal: az egyik az 1749. március 17-én kelt latin nyelvű feljegyzés, a másik pedig az Esterházy-uradalom tiszttartójának, Rosenstingel Pálnak az a német nyelvű jelentése, mely a Kapuváron megkereszteltek ötödik könyvében maradt fenn. Mind a „dokumentum”, mind pedig a sztori egyértelműen Kapuvárhoz kapcsolódik, amit a városmarketing a legendaturizmus és az ökoturizmus koncepciójába ágyazva márkanévként használhat fel a város népszerűsítésére.
Európa Kulturális Fővárosában kap teret a vidék: tapasztalatcsere és mulatság, egész hétvégén. A forgatagban Hany Istók is felbukkan...
1749 márciusában furcsa emberi lényt fogtak ki a kapuvári halászok a Hanság lidércfényes lápi világából. Tízéves gyermeknek látszott, kettős szemhéja volt, és keze, lába ujjai között úszóhártya feszült. A korabeli írások szerint: "A fiú mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tűrt ruhát és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott, és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a főtt ételt, viselte a ruhát és külsőleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem mesze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé." 
